Hangulatos, fűthető, télen-nyáron nyitva tartó, jól felszerelt apartmanházak találhatók a fürdő közvetlen szomszédságában, összesen 13. A színes házacskákban két hálószoba és egy nappali található, és akár 6 fő számára is kényelmesek. Otthonos teraszaikon nyugágyakon pihenhetünk és a kertben a gyerekek is kedvükre szaladgálhatnak. A konyhában pedig mindent megtalálunk, ami a napi kényelemhez szükséges. Mozgássérült vendégeink részére 4 akadálymentesített apartmant alakítottunk ki.
televízió, kihúzható kanapé, étkezőasztal, teljesen felszerelt konyha (edények, evőeszközök, elektromos főzőlap, hűtőszekrény, vízforraló, mikrohullámú valamint mosogatógép, konyharuha, hajszárító), hálószobákban ágynemű, törölközők, éjjeli szekrény
Az árak tartalmazzák: szállás, gyógy- és élményfürdő használata (érkezés és távozás napján is), parkolás az apartman mellett, WIFI, ÁFA. Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót (IFÁ-t), melynek mértéke 350 Ft/fő/éj (18 éves kor felett). Az apartman árai a fürdő használatát minden esetben tartalmazzák. A Szaunavilág külön belépő váltásával vehető igénybe!
2023. január 8 – március 31., november 1 – december 23.
Ár/apartman/éj | Hétközben | Hétvégén |
1-2 fő | 36 900 Ft-tól | 40 900 Ft-tól |
3 fő | 43 360 Ft-tól | 48 060 Ft-tól |
4 fő | 49 815 Ft-tól | 55 215 Ft-tól |
5 fő | 56 270 Ft-tól | 62 370 Ft-tól |
6 fő | 62 730 Ft-tól | 69 530 Ft-tól |
2023. április 1 – június 9. és szeptember 1 - október 31.
Ár/apartman/éj | Hétközben | Hétvégén (minimum 2 éjszakától) |
1-2 fő | 41 900 Ft-tól | 48 900 Ft-tól |
3 fő | 49 230 Ft-tól | 57 460 Ft-tól |
4 fő | 56 565 Ft-tól | 66 015 Ft-tól |
5 fő | 63 900 Ft-tól | 74 570 Ft-tól |
6 fő | 71 230 Ft-tól | 83 130 Ft-tól |
2023. június 10 – augusztus 31. és a kiemelt időszakok
Ár/apartman/éj | Minimum 2 éjszakától |
1-4 fő | 72 765 Ft-tól |
5 fő | 82 200 Ft-tól |
6 fő | 91 630 Ft-tól |
Kiemelt időszakok: 2022.december 24 - 2023 január 7., 2023. április 7-10., április 28- május 1., május 26-29., október 20-23., december 24 - 2024. január 1.
Reggeli az ajtó előtt - a kosár tartalma: friss pékáru, felvágottak, sajtok, zöldség-gyümölcs, müzli, lekvár, vaj, tej, gyümölcslé. Vacsora a Thermal Étteremben - szűkített étlapról többféle levesből, főételből és desszertből állíthatja össze vacsoráját (nyári időszakban erre Éva mama konyhájában van lehetőség).
Félpanziós igényét jelezze recepciónkon!
10 medence, 8 szauna és egy rakás fürdős élmény
gyógy- és élményfürdő használat
Ingyenes parkolás a resort mellett
parkoló
Hogy le ne maradjon…
wifi
Napágyak a kényelmes fürdőzésért
napozóágy
Vadonatúj napernyők napszúrás ellen …
napernyő
Télen-nyáron a családosok kedvence!
játszótér
Közös élmények a gyerekekkel!
családi animációs programok kiemelt időszakokban
Sportoljon a fürdőben is!
strandfocipálya
Aktív pihenés a fürdőben!
lábtenisz pálya
Ezért szeretnek vendégeink
Barack Thermal Resort 6060 Tiszakécske, Rózsabarack tér 2. |
+36/76/441 363 info@barack.hu |